Az egyik kedvenc munkám lett ez a kislakás. Hosszú ideig terveztem, és sokáig tartottak a felújítási munkálatok is, de a boldog tulajdonos szerint – és persze szerintem is – megérte a fáradtságot.

Megbízóm első otthonául felújítandó ingatlant keresett, amelyre végül a fővárosban egy múltszázad eleji épületben talált rá. A cél egy fiatalos, barátok fogadására is alkalmas, funkcionálisan jól működő lakás kialakítása volt 35 négyzetméteren.

 

Első látogatásomkor ez a kép fogadott:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebből a térből kellett kialakítani egy nappali-háló-dolgozó funkciót is ellátó kényelmes, és mindenképpen modern enteriőrt. A tulajdonos két elképzeléséhez ragaszkodott: egyrészt mindenképpen galérián elhelyezett hálórészt szeretett volna, másrészt, hogy rafinált hangulatvilágítási megoldások szülessenek a nappaliban. Így lett a fókuszpont egy gömb függeszték, mellé falikarokat is elhelyeztünk a térben, amelyek a galéria lépcsőjének megvilágítását is szolgálják. A nappali ékessége az ülőgarnitúra mögé épített gipszkarton előtétfal, amely egyrészt érdekes, betont idéző strukturált felületével, másrészt az oldalán körben futó led fényekkel hívja fel magára a figyelmet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel cél volt a minél nagyobb térérzet elérése, így a galéria tervezésénél kifejezetten ügyeltem arra, hogy könnyed hatású legyen. A tartószerkezetet mindenütt gipszkartonnal burkoltuk el, és alatta helyi világításként spotok kerültek beszerelésre. A galérián található hálóban egy jól megközelíthető kétszemélyes ágy és kétoldalt 1-1 éjjeliszekrény fér el. Különleges látvány itt a laminált parkettába szerelt ledek sora, valamint az edzett üvegből készült korlát, amely szintén az átláthatóságot és a fény szabad áramlását szolgálja.

A konyhában, ahol a régi rossz állapotú térből a felújítás során kialakítottunk egy kényelmes, jól használható főző helyiséget és egy kisméretű étkezőt, ugyanazt az elvet követtük, mint a lakás többi részében.  Vagyis, hogy levegős és tágas legyen akármilyen kicsi is. Ennek érdekében egyféle padlóburkolatot alkalmaztunk a konyha és a fürdő területén, mely utóbbi eredetileg nem volt a lakásban.

A lakás színeinek kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy egy natúr alapot adva, – a tulajdonos akár csak a textilek cseréjével – bármikor kedve szerint változtathassa meg az enteriőr hangulatát.

Karácsonyi dekoráció pedig azért látható a fotókon, mert a lakás képanyaga – "Sok jó ötlet kis helyen is elfér" címmel – megjelent a decemberi SzépLak magazinban. 

www.szeplak.hu

 

 

És akkor álljanak itt, akik nélkül ez a megjelenés nem jöhetett volna létre :

A teljes generál kivitelezés a Vendég-Asztal Kft. szakembereinek szorgos, precíz munkáját dícséri.

A festmények Sánta Kristóf alkotásai. e-mail: santakristof@gmail.com

A stylingban Nap Marietta lakberendező kolléganőm segített. e-mail: napmata@gmail.com

A gyönyörű fotókat Visontai Márton készítette a lakásról.  www.martonvisontai.com

Ezzel a néhány képpel kívánok Békés, Áldott Karácsonyt és Nagyon Boldog Új Esztendőt minden kedves látogatómnak! :-)

2 Responses to “Karácsonyfa nélkül is ünnepi hangulat …”

Leave a Reply