A nyári élményeim közül maradt még mesélnivalóm. :-) Németországból átruccantunk Hollandiába, ahol egy fantasztikus helyen jártunk. Általában a turisták a holland városokat látogatják, és mi is elmentünk Amszterdamba, de sokkal nagyobb élmény volt számunkra az Enkhuizenben található Wierdijk Zuiderzeemuseum. Az odavezető út a tengeren keresztül, szinte hihetetlen volt. Meg is kellett állnunk, hogy a saját bőrünkön érezzük a természet erejét. Iszonyatos szél, és fantasztikus látvány fogadott minket.

A skanzen főbejáratától komppal visznek át a szabadtéri múzeumba. A bemutatott településeken mintha megállt volna az élet századokkal ezelőtt.  Van itt halászfalu, aztán kisváros templommal, iskolával, mosodával, üzletekkel,  kikötő hajókkal, csónakokkal, stb.  A régi házakban szépen berendezett üzletek, műhelyek vannak, rengeteg érdekes és szép tárggyal. Megnézhet a látogató itt cipészműhelyt,  a kefekötő, kötélkészítő, vitorlakészítő házát, hentes üzletet, sajtboltot, gyógyszertárat, pékséget, hajó készítő műhelyt, stb.  A legtöbb dolgot ki is lehet próbálni. A gyerekek hajókötelet fonhatnak, fapapucsból vitorlást készíthetnek, megkóstolhatjuk a sajtokat, a füstölt heringet, szóval nagyon kellemes egész napos programot kínálnak a látogatóknak.

A kikötő …

mészégető kemencék

utca

a gyógyszertár …

enteriőrök …

A látszat csal, ezek itt nem egyszerű szekrények.

Mivel egyik házban sem láttunk ágyat, el nem tudtuk képzelni hol aludtak az itt élők. Aztán megkaptuk a magyarázatot: a hollandok azt vallották, hogy teljesen elfeküdni egészségtelen, csak a halottak fekszenek, ők félig ülő helyzetben aludtak. Valahogy így …

cipész üzlet:

vitorlás fapapucsból …

hajókészítő műhely ..

sajtbolt …

kályha ajtaja …

óra

 

 

www.zuiderzeemuseum.nl/29/the-museum/museum/

Leave a Reply