Szeretem Olaszországot. Előző életemben ott élhettem, mert akárhányszor átlépem az olasz határt, valami megmagyarázhatatlan nyugalom és az “itthon vagyok, hazaértem” különleges érzése fog el. Persze lehet, hogy csak szép gyerekkori emlékeim tehetnek az egészről, és romantikus képzelgés az egész, de én mégiscsak azt gondolom, hogy eltévedtem. Olaszországba kellett volna születnem. A családunk is olyan mint egy átlag olasz familia, harsány és vidám, és ha összejövünk jó sokan vagyunk.  Szóval Milánó nagyon tetszik nekem. Az épületek száz évnyi történelemről is tudnának mesélni, a város megőrizte és máig őrzi régi értékeit,  folyamatosan újítják fel a gyönyörű palotákat. Egyszerűen imádom!

Mivel szombaton csak késő este repültünk volna haza, úgy gondoltuk a párommal, hogy reggel letesszük az időközben kettőről háromra szaporodott bőröndjeinket egy csomagmegőrzőben, és bőven lesz időnk megmászni a Dóm tetejét, elmenni a Várhoz, megnézni a Scalat, és akár még vásárolni is a gyerekeknek valami ajándékot. A városnézésből aztán rövid bőröndös séta lett, mivel nem tudtuk a csomagmegőrzőben elhelyezni a poggyászunkat. Ezek a képek a lődörgésünk alatt készültek, íme egy kis milánói körkép.

2 Responses to “Még mindig Milánó és az elmaradt városnézés”

  • martonana szerint:

    Szia Detti,
    én is ugyanezt szoktam érezni, akárhányszor, akárhol jártam eddig Olaszországban. Ahogy írod: valamiféle otthon-érzés, béke, nyugalom, és mintha minden ismerős lenne. Mintha még a nyelvet is érteném, pedig sajnos nem beszélek olaszul.
    Nagyon klasszak a képek, a Dóm-ba végül akkor nem tudtatok felmenni?
    Üdv!
    Márton Anikó :)

  • Detti szerint:

    Szia Anikó! Isten hozott nálam! :) Köszönöm, hogy benéztél, gyere máskor is. Igen, sajnos nem jutottunk fel a Dóm tetejére, de majd jövőre. :) Detti

Leave a Reply